Az agilitás és a Fontanus módszer – 1. rész: kommunikáció

Az IT szektorban 2001-ben jelent meg az agilis fejlesztés, és habár vannak akik vitatják, akik csinálják, mind fejlődésként tekintenek rá a korábbi, a kiszámíthatatlanság ellen kontrollal küzdő megközelítéssel szemben. Talán ennek is eredménye, hogy az agilis fejlesztés ma már nem csak az IT-ban nyert teret, hanem minden más csapatmunkán, szolgáltatáson alapuló területen is hódít. Az agilis módszertanok pikantériája ezzel együtt is az, hogy igazán senki sem tudja, hogy az mi is pontosan. Valójában több gyakorlati módszer közös vonásainak összefoglalásából született meg, és a kezdeti módszerek megelőzték magát az elméletet. Most egy hasonló, az agilis szemlélettől függetlenül kidolgozott, de az agilitásba, mint gyűjtőfogalomba tökéletesen illeszkedő megközelítést szeretnék bemutatni, ami a Fontanus Központ tudományos eredményeire épít.

Ez egy több részes cikksorozat, aminek most a bevezetőt követő első részét olvasod. A kezdő cikkhez kattints ide.

Ahogy az már az agilis kiáltványból is kitűnik, a kommunikáció központi jelentőségű minden agilis megközelítésben. Ez érthető is, hiszen emberek dolgoznak együtt. Emberek vannak a fejlesztőcsapatban, sőt még az ügyfél és a vezetőség is emberekből áll, bármennyire is hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni, az emberek között pedig az információátadás legelterjedtebb formája a szóbeli kommunikáció.

A kommunikáció szintjei

Török-Szabó Balázs: A teória könyvében írja le a kommunikáció szintjeit. Az első szint a beszélgetéseink a falusi öregasszonyok beszélgetéseit mutatja be, amikor mindenki csak mondja a magáét.

Ezen a szinten a kommunikáló (kommunikálni próbáló) felek azzal vannak elfoglalva, hogy valamit mondjanak a másiknak. Az, hogy annak van-e információtartalma a másik számára, illetve az, hogy eljut-e a másik félhez, az bizonyos értelemben nem számít, hiszen maga a közlés, a megnyilvánulás fontos. A két fél részéről ez általában egy időben történik, szinte elbeszélnek egymás mellett.
Azáltal, hogy meg se hallják a felek egymást, a válaszadásra sincs lehetőség.
Ez az úgynevezett „kinyilatkoztatás“.

A harmadik szinten már a szabad asszociációs játéknál tartunk, ahol a felek egymás mondandójából azokat a darabokat ragadják ki, amit a saját mondandójukba be tudnak illeszteni. Tapasztalataim alapján nagyon kevesen jutnak ennél tovább. Bizonyos értelemben egy blog is pont ide tartozik, hiszen azt írok, amit akarok, te pedig ez alapján azt gondolsz, amit akarsz. Semmi sem garantálja, hogy a mondandónk kapcsolódik egymáshoz.

A negyedik szintnél már egyoldalú kommunikáció valósul meg. Az egyik fél látja, érti, figyeli a másik felet, akiben tudatosul, hogy a kérdéseket, mondandót neki címezték, és törekszik a válaszra, bár jellemzően nem érti a kérdést, így válaszolni sem tud rá. Az ötödik szinten már sikeresen, mondhatni torzításmentesen átjut az információ a másik félhez, de ott még nem születik érdemi válasz. Ezt követően a válasz már tartalmaz új információt, de a kommunikáció továbbra is egyoldalú, a másik fél nem figyeli még az egyiket.

De jó is lenne úgy kommunikálni, hogy mindkét fél érti a másikat, tudja, hogy mi az információ, amit közölni akar, és látja, hogy az általa közölt információ átjut-e! Figyelembe véve, hogy a kommunikáció az egyik kulcseleme az agilis módszereknek, érdemes megvizsgálni, hogy miként fejleszthető, mi az akadálya a 4-7 szintek elérésének?

Hogyan fejleszthető a kommunikáció?

Ez az a kérdés, amire egy blogposztban esélytelen választ adni, ezt külön oktatjuk, és elsajátítani sem egy nap. Ettől még az alapokat meg tudom osztani. A kulcs a figyelem, és olyan – ma ritkán használt és nem túl kedvelt – hozzállás, mint az alázat és a tisztelet. Ezek adják meg azt a keretet, amiben feltűnnek saját hibáink, a hibákból tanulva pedig idővel megpillanthatjuk a másik felet.

Leave a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *