A Fontanus Központ bemutatása – 3. nekifutás

Ez egy cikksorozat, aminek során igyekszem bemutatni a Fontanus Központ tevékenységeit, és figyelem, hogy abból mi működik, és mi nem. Ha szeretnéd a kezdetektől végigkövetni ezt a játékot, az indító cikket itt találod.

Testtudat Tanszék

Az elmúlt hetek után arra jutottam, hogy a Központ egésze helyett annak egy szeletét próbálom bemutatni. A leginkább kézzelfogható területe munkánknak a testtudat tanszék keretében zajló munka. Amiből olyan termékek és szolgáltatások estek már ki, mint a Balance vagy a Potzak, és az Akadémiai munkában is központi szerepe van a fizikai szinten zajló munkának.

A Központ bemutatása így a szokásos Tudományos Módszertani Kutatóközpont mondattal le is zárult, és rátértem a Testtudat Tanszék bemutatására. Itt a Potzak fejlesztése során fogalmaztunk meg egy küldetést: célunk az, hogy az emberek szeressék, értsék és használják a testüket. Ezen túl megemlítettem még a Balance-t, mint egy világon egyedülálló mozgásformát.

A bemutatkozásokat követő beszélgetés során jött a meglepetés. Egészen sokak érdeklődését felkeltettem, amit mondtam. Az érdeklődők fele azonban csak annyit fogott fel a mondandómból, hogy világon egyedülálló. Arra még nem jöttem rá, hogy ennek most örüljek vagy sem. Információ számomra ebben a szókapcsolatban nincsen, de így legalább kérdeztek, és volt lehetőségem részletesebben is beszélni a szolgáltatásunkról.